Agresszív prosztatarák prognózis
A betegek kisebbik részében azonban a daganat agresszív, és halált okoz.
Eddig klinikai, képalkotó és laboratóriumi módszerekkel nem igazán sikerült megtalálni a rossz prognózisra utaló jeleket. A daganat prosztataspecifikus antigénen alapuló szűrése önmagában is vita tárgya. A kérdés körüli vita folytatódik, azonban a jelenlegi szűrési paradigma jórészt érintetlen marad, és az orvosok továbbra is bizonytalanok abban, mely betegek szenvednek a prosztatarák agresszív, letális fenotípusában.
Most két nagy vizsgálat időközi elemzésének az eredményei szolgáltattak néhány nyomot, amelyen érdemes lehet elindulni. A szerzők azt vizsgálták, hogy a betegség progressziójával kapcsolatos bizonyos molekuláris markerek nyújtanak-e prediktív információkat a prosztatarák letalitásáról.
A megfigyeléses vizsgálatbanmedián 72 éves prosztatarákos beteg vett részt. Áttekintették a betegek kórlapjait, és a biopsziás mintákban immunhisztokémiai festéssel tanulmányozták a mikroerek sűrűségét és a Bcl-2 az apoptosissal összefüggő molekulaa p53 tumorszuppresszor fehérjea béta3 integrin az angiogenesisben szerepet játszó receptor és a szolúbilis vascularis endothelialis növekedési faktor expresszióját. Az életkor és a agresszív prosztatarák prognózis jellemzők szerinti korrekció után a betegségspecifikus halálozás kockázatát növelte a szövettani mintában a Bcl-2 és a p53 jelenléte és a mikroerek nagyobb sűrűsége.
Bár az eredmények érdekesek, továbbra is kérdéseket vet fel az immunhisztokémiai leletek szabványosításának a hiánya és a statisztikai elemzésben talált széles megbízhatósági tartományok, amelyek ezért a markerek prognosztikai értékével kapcsolatban is kétségeket ébresztenek a kis kockázatú betegek esetében.
Továbbra is döntő fontosságú cél az olyan egyszerű, egyértelmű eszközök kifejlesztése, amelyekkel azonosíthatók a kedvező klinikai és patológiai paraméterek ellenére rossz prognózisú betegek. Ahogyan azonban azt a kísérő szerkesztőségi közlemény szerzői is megjegyezték, ezek a prognosztikai markerek még igencsak messze állnak attól, hogy készek legyenek a klinikai alkalmazásra.
Szemlézte: eLitMed.
